A lentinán nem más, mint a shiitake gomba hatóanyaga, ennek köszönheti ez a gomba sok-sok hasznos hatását. A lentinán segítségével a shiitake gyógygomba rendszeres fogyasztói életerősebbek, aktívabbak, s talán még fiatalosabbak is lesznek, mint e gombát nem fogyasztó társaik.
Tudományos vizsgálati eredményekkel már számos hatását igazolták a lentinánnak, így például
- koleszterinszint csökkentő hatását,
- vírusos betegségekre kifejtett hatását, mint pl. influenza, HPV vírus, és egyéb vírusok okozta betegségek,
- daganatos betegségek esetében is bizonyította használhatóságát.
A daganatos betegségek esetében is, épp úgy mint a vírusfertőzések esetében, az immunrendszerrre kifejtett hatása révén tud segíteni. A lentinán ugyanis az immunrendszerünket aktivizálja a szervezetet megtámadó, idegen behatolók ellen, és bizony egy vírus vagy egy kóros daganatos sejt is ilyen. A természetes ölősejtek (NK-sejtek) a lentinán hatására támadásba lendülnek és kiiktatják a keringésből ezeket a szervezet számára idegen, kártékony sejteket.
A tudományos vizsgálatok olyan mértékben alátámasztották a lentinán hatékonyságát, hogy Japánban gyógyszerként is használják, többek között daganatos betegek kiegészítő terápiájában, főleg gyomorrákos és emlőrákos betegeknél.
A
shiitake gyógygomba hazánkban őrlemény formájában, élelmiszerként is megvásárolható. Finom, fokhagymás ízvilága alkalmassá teszi ételeink ízesítésére, s ez egy egyszerű módja annak, hogy ez a fantasztus gyógygomba a mindennapjaink részévé válhasson. Érdemes bio körülmények között termesztett shiitake őrleményt választani, mely garantáltan kiváló minőségű. Hazánk talán legnagyobb és legelismertebb
bio gyógygomba termesztője a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor, aki számos Biokontroll Hungária által minősített gyógygomba termékkel büszkélkedhet, így a bio ganoderma gomba mellett a bio shiitake gombával is.
A
shiitake gyógygomba standardizált kivonata, mely a lentinán (béta-glükán) hatóanyagot tartalmazza koncentrált és mérhető formában,
Lentinex® néven, étrend-kiegészítő oldat formájában is kapható már hazánkban.
A
shiitake gomba kivonatával kezelt rizskorpa, a BioBran®, melyet egy japán gyógyszercég fejlesztésztett ki, klinikailag számos tudományos vizsgálattal is büszkélkedhet, melyek igazolták embereken is e készítmény hatékonyságát.
Daganatos kisállatok kiegészítő kezelésére is nagyon sokan használják a BioBran étrend-kiegészítőt, por formátumban, mert így egyszerűen, vízben feloldva az immunrendszer támogatását igénylő kisállatoknak is beadható.
A shiitake gombáról még számos hasznos információt olvashatnak a Gombakirály Hírek rovatunkban! Amennyiben kérdése merült fel, hívja orvos-természetgyógyász, gyógygomba szakértő tanácsadónkat, aki készségesen segít Önnek megválaszolni felmerült kérdéseit!
Forrás: Gombakirály.hu